Cipő választás

Cipő választás kiemelt kép

Cipő választás



A cipőválasztás szempontjairól


1) Szín
Sose válasszunk cipőt a színe alapján. Próbáljunk „vakon”, mindig hagyjuk, hogy a lábunk válasszon.
2) Méret
Méretben nem az utcai cipőnk mérete számít. Nézzük meg, hogy futócipőből mi az a méret, ami pont jó a lábunkra és annál egy fél számmal nagyobbat válasszunk. Ha bedagad a lábunk, így lesz helye és nem sérül meg. A futóboltban dolgozó, szakképzett eladók könnyen tudnak segíteni a megfelelő méret kiválasztásában.
3) Forma
Ha keskenyebb a lábunk, érdemes olyan modellt választani, amely nem túl széles, így mikor kényelmesen szorosra húzzuk a cipőfűzőt, akkor nem gyűrődik össze a cipő szövete. Ha szélesebb a lábunk, azt figyeljük meg, hogy felvételkor nem nyomja-e túlzottan szét a lábfejünk a felső részt, mert az vízhólyaghoz, feltöréshez, kidörzsölődéshez vezethet. Vannak modellek, amelyeket eleve szélesített kaptafával is gyártanak, a szélesebb lábfejekhez. Mindkét leírt esetben fontos a megfelelő választás, mert a lábunk mellett a cipő is sérülhet, és ezeket a sérüléseket nem fogadják el garanciális problémaként. Érdemes tanácsot kérni ebben is, külső szemlélő könnyebben fedez fel problémákat!
4) Cipő orra
Sokaknak a nagylábujja kissé felfelé áll. Nézzük meg, hogy a nagylábujjnál nem púposodik-e ki a cipő, amikor felvesszük. Ha kipúposodik, nagy esély van arra, hogy néhány hónap után kilyukad és az sem garanciális probléma.
5) Terep vagy aszfalt
A terepcipőket elsősorban egyenetlen talajra tervezik. Gyökerek, gödrök, kövek, sziklák, emelkedők és lejtők egyenetlen talajnak számítanak. Az „utcai” cipők bármilyen egyenletes talajra megfelelnek, mint pl. az aszfalt, beton, térkő, rekortán, földút, murva, apró köves út. A terepre kialakított cipők jobban bírják az oldal irányú terhelést, amikor a láb a talajviszonyok miatt ki- vagy befelé dől a cipővel. Olyan cipőt, ami terepre és aszfaltra is ideális, ritkán találunk. Terepre a felsőrész és a talp együttes tartóssága, strapabírása lesz a fontos - ez gyakran merevebb talpat jelent -, aszfaltra a komfort, amellyel a becsapódástól védi a cipő a lábunkat.
6) Vízállóság
A vízálló modellek esetében addig működik jól a védelem a nedvesség ellen, amíg nem tud a száránál bejutni a csapadék. Azonban, ha egyszer bejut, akkor bent is marad, ezért például a patakokon való átkeléskor a vízálló cipő nem lesz ideális, a normál cipők hamarabb kiszáradnak. Téli időszakban viszont kellemesebb lehet a vízálló cipő, mivel a vízállóságot biztosító membrán kevésbé szellőzik az általánosan használt anyagokhoz képest.
7) Védelem
A cipők komfort fokozata fontos szempont. A nagyobb védelem nagyobb biztonságot jelenthet a sérülésekkel szemben, mivel általa kisebb terhelést kap a test. Testsúly felesleg esetén, kezdő futóknak, sérülés után, sérv vagy más tartós testi probléma esetén érdemes magasabb komforttal rendelkező, hagyományos felépítésű cipőt választani. Minél könnyebb a cipő, annál kisebb védelemmel is rendelkezik. A kisebb súly segíthet ugyan abban, hogy „gyorsabbak” legyünk, de hátráltathat is minket, mert az alacsonyabb védelem miatt hamarabb elfáradhat a lábunk.
8) Drop
A kutatások eredményei azt mutatják, hogy futók nagy része sarokra érkezik, amit figyelembe vettek a futócipők kialakításakor. A hagyományosabb 8-10-12 mm-es drop segít az ott kialakított csillapítással megvédeni a testet minden egyes lépéskor a becsapódás erejétől, valamint csökkenti a vádlit érő feszültséget is.

9) Stabil vagy neutrális

Érdemes szakember segítségét kérni a lábállásunk megállapítására, hogy annak megfelelő cipőt válasszunk, amivel rengeteg sérülést kerülhetünk el. Erre tökéletes választás egy lábállás diagnosztikai vizsgálat is, aminek során minden probléma kiszűrhető.